Cordillera Huayhuash körtúra – Andok – Perui utazás

Indulás: 2020/07/11
Utazás hossza: 14 nap
Utazás stílusa: Gyalogtúrák
Létszám: 8-10 fő
Ár:
1900
USD

Jelentkezem
Kérdésem van

A perui Cordillera Huayhuash Földünk egyik legszebb hegylánca. Az Andok hófödte csúcsai itt 6000 méteres magasságba szöknek, a 25 kilométer hosszú vonulat 20 főhegységét pedig kéken ragyogó gleccserjég köti össze: valóban párját ritkító a látvány!

8 nap alatt járjuk végig a közel 120 kilométer hosszú Cordillera Huayhuas körtúrát, amely a National Geographic szerint Földünk 10 legszebb túraösvényének egyike. Szerintünk a két legszebb egyike!

Minden nap magasan fekvő hágókra kell felkapaszkodnunk, sokszor meredek, sziklás terepen és a túra végig 4000 méteres magasság felett vezet. A megfelelő akklimatizáció, kiváló egészségi állapot és megfelelő állóképesség éppen ezért elengedhetetlen ezen a túrán.

A Huayhuash túra alatt megdöbbentő az Andok vadsága, a hegyek és gleccserek közelsége. A kemény, fárasztó gyaloglásért csipkézett hegycsúcsok, azúrkék tavak és a végtelen látóhatár kárpótol minket. Kevés helyen járhatják át a túrázót annyira nyersen a természet energiái, mint a „Huayhuash szívében“.

A gyalogtúra folytatásaként kezdő hegymászóknak és „régi motorosoknak” is jó szívvel ajánljuk a Pisco megmászását. Az 5750 méter magas Pisco technikailag nem nehéz mászás. Ráadásul csodálatos élménnyel ajándékozza meg azokat, akik a közepes nehézségű havas terepet leküzdve feljutnak a csúcsra, hiszen a Cordillera Blanca legszebb hegyei láthatóak innen: a Huascaran, a Huandoys, az Artezonraju, a Huascaran, a Chopicalqui, a Yanapaccha és a Chacraraju.

Neked való?

  • Utazási stílus: kiscsoportos magashegyi gyalogtúra
  • Komfort: ***
  • Szervíz: ****
  • Aktivitás: *****

 

Részletes program

  • 1. nap Peru: Lima

    A -6 órás időeltolódás miatt indulásunk napján megérkezünk Európából Peru fővárosába. Az esti órákban érkezünk Limába. Szállásunkra utazunk, vacsora után nyugovóra térünk, hogy kipihenjük a hosszú repülőút fáradalmait. (szállás: hotel)

  • 2. nap Lima – Barranco – Huaraz (3090 m)

    Reggeli után a koloniális Lima emlékeit őrző, hangulatos Barranco városnegyedbe látogatunk el. Közös sétánk után az óceánparton pihenhetünk és ebédelhetünk. Este egy kényelmes turistabusszal indulunk a Limától mintegy 400 kilométerre, északra fekvő Huarazba, az Ancash-régió központjába. Körülbelül 7-8 órát utazunk kényelmes, ággyá alakítható ülésekben. (ellátás: reggeli)

  • 3. nap HUARAZ (3090 M) – Willkacocha-tó (3700 m)

    Túra: táv: 6 km, szint fel: 200 m, le 200 m
    Menetidő: 4 óra

    A kora reggeli órákban érkezünk meg Huaraz-ba. Reggeli után összeülünk, hogy megbeszéljük az előttünk álló gyalogtúra részleteit és átnézzük a túrafelszereléseinket, majd akklimatizációs túrára indulunk.
    A Willkacocha egy gyönyörű tó a Cordillera Negra hegységben, Huaraztól délnyugatra, 3700 m tengerszint feletti magasságban. A szállodánkból délkeletre utazunk Santa Cruz falu hídjához. Innen gyalog folytatjuk utunkat. Túraösvényünk fokozatosan emelkedik. 2 órás sétánk alatt kecsua emberekkel találkozhatunk, akik még mindig hagyományos, színes ruhájukat viselik. Átsétálunk vályogházaik között, láthatjuk, ahogyan évszázadok óta élnek. A tóhoz érkezéskor meglepő a Cordillera Blanca hegylánc csúcsainak – köztük Peru legmagasabb hegyének, a 6768 méter magas Huascarannak – a panorámája. Ilyen lélegzetelállító kilátás mellett ebédelünk mielőtt elkezdenénk ereszkedni a Shansha hídig. Ösvényünkről csodálatos kilátás nyílik a Santa-folyó völgyére és a Cordillera Blanca csúcsaira.
    Délután felfedezzük a várost, ahol a túraboltok egyikében beszerezhetjük felszerelésünk hiányzó darabjait is. Huaraz viszonylag modern város, vendégházakkal, éttermekkel, kávézókkal és szórakozóhelyekkel, melyek erkélyén hátradőlhetünk és megcsodálhatjuk a hegyeket. (szállás: hotel 2 éj, ellátás: reggeli)

  • 4. nap HUARAZ (3090 M) – Huanuco La Union (3700 M)

    Táv: 4 km, szint: fel: 100 m, le 100 m
    Menetidő: körülbelül 2 óra
    Környezet: magashegyi

    A kora reggeli órákban indulunk Huaraz-ból. A várostól nem messze megállunk Conocochában (4050 m), ahonnan először pillanthatjuk meg a Cordillera Blanca látványos vonulatát. Dél felé tekintve elénk tárul a Huayhuash-vonulat is, a híres hófödte Yerupajával és Siula Grandéval.
    Átkelünk a 4700 méter magas Yanashallash-hágón, Huallanca város felé. Ebéd után folytatjuk utunkat, még 2-3 óra utazás vár ránk az Andok hegyei között elveszve, amíg megérkezünk Huanuco La Union településére, ahol az éjszakát töltjük.
    Délután eltúrázunk a Huánuco Pampa romjaihoz, amely az inka időben a Suyos (Chinchaysuyo) néven ismert régió egyik fővárosa volt. (szállás: vendégház, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora)

  • 5. nap Huanuco La Union (3700 M) – Queropalca (3700 M) – LAGUNA MITUCOCHA (4220 M)

    Táv: 6 km, szint: fel: 520 m
    Menetidő: körülbelül 6 óra
    Környezet: magashegyi

    Közel 4 órás utazás vár ránk egy kaktuszokkal és bokrokkal tarkított tájon a háttérben a Huayhuash vonulat csúcsaival, mint a Siula Grande, Jirishanca, Yerupa Grande és Chico.
    Ma csupán rövid túra vár ránk. Egy nagy, U-alakú, füves, fás völgyön keresztül, a helyi indiánok farmait keresztezve egy könnyű, jól járható ösvényen gyalogolunk. A Jirishanca Grande (6094 m) és szomszédai, a Rondoy (5870 m)  és a Ninashanca (5607 m) hegyóriások lábánál elterülő Mitucocha-tó (4220 m) végében táborozunk le.
    Akinek maradt még energiája, az vacsora előtt körbesétálhatja a gyönyörű tengerszemet. (szállás: sátor, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora)

  • 6. nap LAGUNA MITUCOCHA (4220 M) – CARHUAC HÁGÓ (4650 M) – LAGUNA CARHUACOCHA (4150 M)

    Táv: 12 km, szint: fel: 450 m, le 500 m
    Menetidő: körülbelül 6 óra
    Környezet: magashegyi

    A Jalca árterét elhagyva dél felé túrázunk, egyenesen a Punta Carhuac-hágóba. 2-3 órás gyaloglás után érünk fel a 4650 méter magas hágóba, ahonnan valóban csodálatos panoráma tárul a szemünk elé! Előttünk tornyosulnak a Huayhuash óriásai: Peru második legmagasabb hegye a Yerupajá Grande (6635 m), a Yerupajá Chico (6121 m) és a Siulá Grande (6344 m). Miután kigyönyörködtük magunkat, leereszkedünk mai táborhelyünkhöz, a Carhuacocha-tóhoz (4150 m). Útközben alkalmunk nyílik ismerkedni kicsit az Andok növényvilágával is. Ha szerencsénk van, akkor gyaloglás közben kondorkeselyűket is láthatunk fenséges látványt nyújtó hegyek között. Túránk egyik legszebb táborhelyéről nagyszerű kilátás nyílik a tó mögött magasodó hegycsúcsokra és a Siula Grande, Yerupajá Grande, Chico és Jirishanka Chico hómezőire. (szállás: sátor, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora)

  • 7. nap LAGUNA CARHUACOCHA (4150 M) – CARNICERO HÁGÓ (4600 M) – Huayhuash (4400 M)

    Táv: 12 km, szint: fel: 650 m, le 300 m
    Menetidő: 7-8 óra
    Környezet: magashegyi

    A Laguna Carhuacocha-tól kelet felé visz utunk. Három tengerszem mellett, egy indián farmot keresztezve fordulunk be a mellékvölgyre, amely a Punta Siula (4830 m) hágóba vezet. Az út folyamatosan emelkedik, helyenként nagyon meredeken. A hágóból lassan ereszkedünk le a Siula Grande lábánál fekvő gleccsertavak, a Siula és a Quesillococha mellett. Utunkat végeláthatatlan fű- és virágtenger szegélyezi, az éles szeműek az alpaka vadonélő rokonát az elegáns, félénk vicuñát is megpillanthatják errefelé. A látvány magával ragadó, a tavakban gyakran úszkálnak jéglavina-maradványok. A hátteret a Jerupaja Grande, a Chico, a Siula Grande, a Jirishanca, a Carnicero és a Jurao csúcsai díszítik.  Táborunk a néhány indián család által lakott Huayhuash-völgyben lesz (4330 m). (szállás: sátor, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora)

  • 8. nap Huayhuash (4400 M)) – Trapecio hágó (5010m) – Huanacpatay (4490 m)

    Táv: 12 km, szint: fel: 700 m, le 600 m
    Menetidő: 5-6 óra
    Környezet: magashegyi

    Ma jó tempót diktálva reggeli után megmásszuk a Trapecio hágót (5010m). Ha délkelet felé tekintünk, újabb hófödte csúcsokat láthatunk: a Cordillera Huayhuash és Raura -vonulatának legtöbb csúcsa látszik innen.
    Leereszkedünk a hágóról, majd a Laguna Viconga (4480 m) partján sétálva jutunk el éjszakai táborhelyünkre. Pampa Elefante Huanacpatay táborhelyén, a Cuyoc és Puscanturpa hegyek lábánál táborozunk 4490 méter magasan. (szállás: sátor, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora)

  • 9. nap Huanacpatay (4490 m)– Santa Rosa hágó (5100 m) – Huayllapa (4300 M)

    Táv: 10 km, szint: fel: 650 m, le 800 m
    Menetidő: 6-7 óra
    Környezet: magashegyi

    Újabb nehéz napunk lesz. Átkelünk a Santa Rosa hágón. 2-3 órás hegymenet után érünk 5100 méter magasra, ahol bizony kapkodjuk majd a levegőt. A panoráma viszont mindenért kárpótol minket. A hágóból egy egészen más perspektívából láthatjuk a délkeletre húzódó Cordillera Raura erősen csipkézett vonulatát, északon pedig a Huayhuash-vonulatot. A Jerupajá, Siula Grande, Rasak, Jurao, Carnicero, Rosario, Cuyoc, Puma Rinri, Paria Ucro csúcsait. Most pillanthatjuk meg elsőként a Sarapo hegycsúcsát (6127 m). Az ereszkedés első 50 métere nagyon meredek, a talaj laza, de aztán a terep könnyebbé válik. Tovább ereszkedünk a Quebrada Huanacpatay-völgyben, majd a Quebrada Huayllapa-völgy földművelő farmjain keresztül vezet utunk egészen Huayllapa kicsiny falujáig. Innen ebéd után már csak egy könnyed, 2-3 órás séta vár ránk a mesebeli völgyben és máris elérjük esti táborhelyünket (4300 m). (szállás: sátor, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora)

  • 10.nap Huayllapa (4300 M) – TAPUSH HÁGÓ (4750 M) – Cashpapampa (4100 m)

    Táv: 20 km, szint: fel: 500 m, le 700 m
    Menetidő: 8-9 óra
    Környezet: magashegyi

    Ismét egy hosszú és fárasztó túranap elé nézünk. Át kell kelnünk a Punta Tapush-hágón (4750 m). A közeli Rondoy, a Jirishanca, a Yerupajá Grande, a Rasac (6017 m) és a Sacra látványa azért némileg feledteti a fáradalmakat. A Quebrada Huacrish-völgybe leereszkedve, majd a Quebrada Jahuacocha-völgy cikkcakkos ösvényein tovább haladva érjük el festői környezetben fekvő táborhelyünket (4150 m). A Jahuacocha-tó túloldalán az Andok egyik legszebb panorámája fogad minket, a vonulat legmagasabb csúcsai könyörtelenül törnek az égbe. A Jirishanca, a gleccserekkel tarkított Yerupajá Grande, a Yerupaja Chico és a Rondoy csúcsainak látványában gyönyörködhetünk. Diablo Mudo 5350 magas csúcsára akár fel is túrázhatunk délután. (szállás: sátor, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora)

  • 11. nap Cashpapampa (4100 m) – YAUCHA HÁGÓ (4850 M) – LAGUNA JAHUACOCHA (4150 M)

    Táv: 20 km, szint: fel: 800 m, le 800 m
    Menetidő: 8-9 óra
    Környezet: magashegyi

    Reggel felgyalogolunk a Punta Yaucha hágóba (4800 m). Innen hosszan leereszkedünk a Llamac-völgybe. A közeli Rondoy, a Jirishanca, a Yerupajá, a Rasac (6017 m) és a Sacra látványa azért némileg feledteti a fáradalmakat. A Quebrada Huacrish-völgybe leereszkedve, majd a Quebrada Jahuacocha-völgy cikkcakkos ösvényein tovább haladva érjük el festői környezetben fekvő táborhelyünket (4150 m). A Jahuacocha-tó túloldalán az Andok egyik legszebb panorámája fogad minket, a vonulat legmagasabb csúcsai könyörtelenül törnek az égbe. A Jirishanca, a gleccserekkel tarkított Yerupajá Grande, a Yerupajá Chico és a Rondoy csúcsainak látványában gyönyörködhetünk, akár a  hálózsákunkban pihenve, fejünket csupán sátraink bejáratán kidugva. A csillagos égbolt és fotózás szerelmeseinek kedvenc éjszakája lesz az ünnepi vacsorával megspékelt tábori búcsúesténk. (szállás: sátor, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora)

  • 12. nap LAGUNA JAHUACOCHA (4150 M) – RONDOY (4300 M) – HUARAZ

    Táv: 14 km, szint: fel: 800 m, le 800 m
    Menetidő: 5-6 óra
    Környezet: magashegyi

    Utolsó közös reggelink után 5-6 órás gyaloglás vár ránk a Sanbunya és Rondoy gerincein. Rondoy faluban elköszönünk kecsua segítőinktől és Huaraz-ba utazunk, ahol vár minket kényelmes ágyunk és egy forró zuhany! (szállás: hotel, ellátás: reggeli, ebéd)

  • 13. nap Huaraz – Lima

    Egész napunkat Huaraz-ban töltjük ajándékvásárlással, pakolással és pihenéssel. Este indulunk Limába, a már ismerős éjszakai turista busszal. Az éjszakát a buszon töltjük az ággyá alakítható, bőr ülésekben. A kora reggeli órákban érkezünk meg a fővárosba. (szállás: hotel, ellátás: reggeli)
    Azok, akik a Pisco 5753 méteres csúcsának meghódításra indulnak, magashegyi vezetőnkkel Huaraz-ban töltik a napot és az éjszakát pihenéssel és a hegymászásra való felkészüléssel. (ellátás: reggeli, éjszaka a buszon)

  • 14. nap Lima – hazautazás

    Tengerentúli járatunk esti indulásáig egy kényelmes hotelben pihenhetünk. Napközben a modern Miraflores negyedben sétálgathatunk, ahol a még hiányzó ajándékokat is beszerezhetjük. (szállás: hotel nappali használat, ellátás: reggeli)

Csapat

  • TÁTRAI BERNADETT Túravezető

    „Azt szoktam mondani, hogy nekem van a legszebb életem. Az a munkám, hogy a Föld legcsodálatosabb tájaira kalauzoljalak el benneteket, a kíváncsiságtól és kalandvágytól hajtott utazókat. Hosszú évek óta járom a világot emberekkel, a Pachamama Expedíciók ezekből az élményekből és tapasztalatokból születtek.
    És mit szoktam még mondani? Jó lesz! Gyertek, megmutatom, hogy mit érdemes itt látni, csinálni, megérinteni, megszagolni és megízlelni…és közben mesélek.”

Jelentkezési információk

  • AZ UTAZÁS ÁRA TARTALMAZZA
    • a reptéri transzfereket csoporttal való érkezés/indulás esetén
    • az utazás árát Lima – Huaraz – Lima között egy luxus turista busszal
    • a további utazásokat Peruban egy bérelt minibusszal
    • 4 éjszaka szállást hangulatos hotelekben és vendégházakban, kétágyas szobákban
    • 8 éjszaka szállást bérelt magashegyi sátorban
    • az utazás ára összesen 11 reggelit, 8 ebédet és 8 vacsorát tartalmaz
    • a részletes leírásban szereplő összes további programot és kirándulást
    •  a Cordillera Huayhuash Nemzeti Park belépőt
    • a kempingfelszerelés – sátrak, matracok, székek, asztalok  – bérlésének díját
    • a tábori konyha bérleti díját
    • a gyalogtúra alatt teljes ellátást biztosítunk: napi háromszori, több fogásos étkezést, az 5 órai teát, valamint energia szeleteket, csokoládét, gyümölcsöt a túra idejére
    • a magashegyi túravezetők, a hordárok, a szakácsok és segítők munkadíját
    • a magyar nyelvű túravezetést és tolmácsolást
  • AZ UTAZÁS ÁRA NEM TARTALMAZZA
    • a nemzetközi repülőjegy és illeték árát
    • a programban nem szereplő étkezéseket és az italfogyasztást
    • az útlemondási biztosítást
    • a betegség-, baleset-, poggyászbiztosítást
    • a borravalókat: 100 USD/ résztvevő
  • REPÜLŐJEGYEK, ILLETÉKEK
    • a Budapest – Lima – Budapest repülőjegy ára illetékkel 350 000 Ft-tól
    • a repülőjegy ára a megvásárlás idejétől függ
    • menetrend információkért és repülőjegy értékesítő partnerünk ajánlatáért fordulj irodánk munkatársához
  • BEUTAZÁSI SZABÁLYOK, VÍZUM
    • magyar állampolgárok vízum nélkül utazhatnak Peruba
    • turistaként legfeljebb 90 napig tartózkodhat magyar állampolgár az országban
    • útlevelednek a hazaérkezéstől számítva még legalább hat hónapig érvényesnek kell lennie
  • BALESET- ÉS POGGYÁSZBIZTOSÍTÁS
    • felhívjuk figyelmedet, hogy az utazáson való részvétel feltétele, hogy rendelkezz baleset- és poggyászbiztosítással
    • az utazás sajátosságainak legmegfelelőbb ajánlatáért fordulj irodánk munkatársához
  • FIZETÉSI FELTÉTELEK
    • RÉSZVÉTELI DÍJ: 1 000 USD
    • Előleg: a jelentkezéskor fizetendő, a Részvételi díj 40 %-a (400 USD)
    • Hátralék: az utazás megkezdése előtt 60 nappal fizetendő, a Részvételi díj 60% -a (600 USD)
    • Local Payment: 900 USD
    • a helyszínen fizetendő, készpénzben
    • UTAZÁS ÁRA ÖSSZESEN:  1 900 USD
  • ÚTLEMONDÁSI ÉS ÁTJELENTKEZÉSI FELTÉTELEK

    Az utazás megkezdéséhez képest 60 napon túli útlemondás vagy átjelentkezés esetén irodánk minden esetben levon 20 USD kezelési költséget.

    A 60 napon belüli útlemondás esetén az alábbi költségek kerülnek levonásra:

    • 60-36. napok között a Részvételi díj 20%-a,
    • 35-26. napok között a Részvételi díj 50%-a,
    • 25-16. napig a Részvételi díj 75%-a,
    • 15 napon belül, illetve az utazáson meg nem jelenés esetén a Részvételi díj 100%-a.
  • LÉTSZÁM

    8-10 fő

  • AJÁNLOTT ÉLETKOR

    20-60 év

  • KIZÁRÓ OKOK

    A szív- és érrendszeri problémák, a keringési panaszok, valamint a súlyos cukorbetegség, látászavar vagy testi fogyatékosság kizáró okot jelentenek a túrán való részvételről. Egészségügyi problémáid  jelentkezéskor egyeztesd túravezetőnkkel.

Hasznos információk

  • A túra nehézségi fokozata: nehéz

    A gyalogtúra nehézségét a sorozatterhelés és a tengerszint feletti magasság jelenti. 9 napon keresztül túrázunk pihenőnap nélkül, közel 120 km-t teszünk meg. Nehéz terepen kell gyalogolnunk, az ösvények sokszor igen meredekek  és helyenként sziklás szakaszon vezetnek. Azt ajánljuk, hogy olyanok vágjanak bele ebbe a gyalogtúrába, akiknek megfelelő a fizikai erőnléte és gyakorlott túrázók.

  • TÚRASZERVEZÉS

    A gyalogtúrát egy helyi utazási iroda bevonásával szervezzük meg. Perui partnerünk több, mint 15 éve szervez gyalogos, mountain bike és vadvízi túrákat a perui Andokban. Kiválóan képzett, angolul beszélő magashegyi vezetőkkel dolgozunk.

    Több napos gyalogtúráinkról az utazási stílusaink menüpont alatt találsz bővebb információt.

  • AKKLIMATIZÁCIÓ

    Mindenkire másképp és eltérő mértékben hat a magasság és a kevesebb oxigén. A gyalogtúra programját nagyon gondosan úgy építettük fel, hogy minél több időt hagyunk az akklimatizálódásra. A 9 napos túra megkezdése előtt három napot Huaraz környékén töltünk, pihenünk és látványos akklimatizációs  túrákra indulunk, hogy szervezetünk hozzászokjon a jelentős tengerszint feletti magassághoz.

  • A TÚRANAPOK BEOSZTÁSA

    A napi túra távolságok úgy vannak beosztva, hogy gyaloglás mellett maradjon elegendő időnk a nézelődésre és pihenésre is. Reggeli után indulunk, 2 óránként megállunk egy hosszabb pihenőre. Az ebédre, amely minden esetben meleg, kb. egy órát szánunk. Délután 4-5 óra körül érkezünk meg táborhelyeinkre, ahol már várnak minket felállított sátraink és 5 órai meleg teánk egy kis süteménnyel. Vacsorázni este 7-8 óra között szoktunk, hogy hamar hálózsákjainkba bújhassunk a kimerítő nap után.

  • TEHERHORDÓK

    A gyalogtúra során teherhordó öszvérek és lovak viszik a nagy csomagunkat és kemping felszerelésünket táborhelyeink között. Mi egy kis méretű hátizsákkal gyalogolunk, amiben a napi felszerelésünket visszük magunkkal: esőkabátunkat, néhány csokoládét, az ivóvizünket, valamint a személyes tárgyainkat és a fényképezőgépünket.

  • KEMPINGFELSZERELÉS

    A túra során professzionális magashegyi sátrak és a legjobb minőségű önfelfújódó matracok biztosítják számunkra a pihentető alvást, ami egy ilyen sorozatterhelés során elengedhetetlen.

    A túrafelszerelésünket vízálló zsákokba pakoljuk, amit szintén a helyszínen kapunk. Így biztos, hogy nem ázik majd el hálózsákunk és váltóruhánk.

    Professzionális felszereléseket használunk, így a velünk túrázók biztosak lehetnek abban, hogy a hegyi kerékpárok, a rafting csónakok, kajakok és a kemping felszerelés tökéletes állapotban vannak.

  • ÉTKEZÉSEK

    A három napos túra teljesítéséhez energiára van szükség. Tábori szakácsunk gondoskodik róla, hogy tápláló és egészséges étel kerüljön mindenki gyomrába. A hordárok hozzák a tábori konyhafelszerelést és a friss hozzávalókat is. A gyalogtúra alatt teljes ellátást biztosítunk: napi háromszori, több fogásos étkezést, az 5 órai teát, valamint energia szeleteket, csokoládét, gyümölcsöt a túra idejére.

    Az ételek a helyi és nemzetközi konyha fogásai közül kerülnek ki. Igény esetén speciális étrendnek megfelelő étkeztetést is tudunk biztosítani.

  • IDŐJÁRÁSI KÖRÜLMÉNYEK

    Magashegyi környezetben az időjárás egy pillanat alatt változhat meg, ezért készülj fel minden eshetőségre! Alaposan készítsd elő túrafelszerelésed; meleg, réteges túraöltözetet.
    Ne felejtkezz el az UV-sugárzás elleni bőrvédelemről, akkor is, ha nem napsütéses az idő. Nagyon fontos, hogy szemeid megfelelő napszemüveggel védd az UV-sugárzástól.
    Reggelente, amikor elindulunk még hűvös lesz, 10-12 °C várható, napközben erős napsütésre 20-25 °C közötti hőmérsékletre számíthatunk. Naplemente után fázhatunk, melyhez nagyban hozzájárul a fizikai kimerültség.

  • INDULÁS ÉS ÉRKEZÉS
    • felhívjuk figyelmedet, hogy a program az utazás helyszínén (adott országban) kezdődik és ér véget, a részletes programban a nemzetközi repülés ideje nem szerepel
    • repülési menetrend információkért mindenképp keresd munkatársunkat, akkor is, ha nem a mi repülőjegy értékesítő partnerünknél foglalod le repülőjegyed
  • TÚRAFELSZERELÉS
    • a szükséges túrafelszerelések pontos listáját jelentkezéskor elküldjük neked
    • ha segítségre van szükséged a megfelelő túrafelszerelések összeállításában, fordulj túravezetőnkhöz, szívesen áll rendelkezésedre
  • SZÁLLÁSOK, ELLÁTÁS
    • 5 éjszakát hangulatos hotelekben és vendégházakban, kétágyas szobákban töltünk
    • 8 éjszakát bérelt sátorban töltünk, a matracot is partnerünk biztosítja, nekünk csak a hálózsákunkról kell gondoskodnunk
    • az utazás ára összesen 15 reggelit, 8 ebédet és 8 vacsorát tartalmaz
    • a gyalogtúra során teljes ellátást biztosítunk
    • több napos sátras gyalogtúráinkról bővebb felvilágosítást az utazási stílusaink, gyalogtúrák menüpont alatt találsz
  • KÖZLEKEDÉS
    • az utazás ára tartalmazza a reptéri transzfereket csoporttal való érkezés/indulás esetén Peruban
    • az utazás ára tartalmazza a Lima – Huaraz – Lima közötti utazást egy luxus turista busszal
    • az utazás ára tartalmazza a további utazásokat a kirándulások során Peruban egy bérelt minibusszal
  • OLTÁSOK, GYÓGYSZEREK
    • kötelező oltás nincs
    • ajánlott oltások: Hepatitis A és B, tífusz, tetanusz
    • gyógyszer szedését a háziorvossal kell egyeztetned
    • ajánlott gyógyszerek: fejfájás csillapító, láz- és fájdalomcsillapító, gyomorfertőtlenítő szer, görcsoldó
  • VALUTA, KÖLTŐPÉNZ
    • Peru hivatalos fizetőeszköze a Sol (PEN = 100 Ft)
    • USD vagy Euro kivitelét javasoljuk, amit bármelyik városi pénzváltónál és bankban helyi fizetőeszközre válthatunk
    • a perui bankok és pénzváltók kizárólag 2006. utáni kiadású, sérülés és szignó mentes címleteket fogadnak el
    • ajánlott költőpénz: 100 USD + borravalók
  • HASZNOS INFORMÁCIÓK
    • időeltolódás: -6 óra
    • kommunikáció: Peruban a spanyol a hivatalos nyelv, a turizmusban dolgozók többsége beszél angolul
    • mobiltelefon: a magyar mobiltelefon-szolgáltatók rendelkeznek roaming partnerekkel, a hálózat 1800 MHz-en működik
  • JELENTKEZÉS
    • Mielőtt jelentkeznél egy utazásra, kérjük olvasd el az Általános Szerződési feltételeket az oldal alján.
    • Gyorsan és egyszerűen jelentkezhetsz az utazásra, ha az oldal tetején lévő „Jelentkezem!” gombra kattintasz és kitöltöd az online űrlapot.
    • A jelentkezés sikeres elküldése után kapsz egy automatikus válasz e-mailt, benne egy regisztrációs számmal. Amennyiben nem kapod meg ezt az e-mailt, kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot az info@pachamama.hu címen.
    • Az utazás árának előlege és az Inka ösvény túra ára akkor fizetendő amikor visszaigazoltuk, hogy megvan a túraengedély és a minimum létszám az utazásra. A befizetésről a visszaigazolást és a számlát online küldjük el a jelentkezési lapon megadott e-mail címre.
  • BANKSZÁMLASZÁMOK
    • Pachamama Adventures Ltd.
    • HUF Számlaszám:
      MKB Bank HU22 1030 0002 1065 3749 4902 0017
    • USD Számlaszám:
      MKB Bank HU79 1030  0002 1065 3749 4012 0017
      SWIFT: MKKBHUHB
2015 | site by stromi.design